A fejlesztés célja kettős: egyrészt a vállalkozás technikai és eszközállományának fejlesztése egy olyan technológiával, mely nagy mértékben meggyorsítja az elvégzendő kőműves munkákat, illetve értékesítési lehetőséget is biztosít vállalkozásunk számára. Segítségével hatékonyabb lesz vállalkozásunk és rövidebb idő alatt minőségi és mennyiségi szempontból is jelentős kapacitásbővítést ér el. Kisebb tőke illetve idő ráfordítással nagyobb mennyiségű és értékelhető tartamot leszünk képesek előállítani. A másik cél vállalkozásunk piaci szerepének megerősítése és megváltoztatása. Eszközünk segítségével ugyanis akár 15 % feletti alvállalkozóként is képesek leszünk egy-egy közbeszerzési eljárás során munkát vállalni. A pályázatok kivitelezői oldalán megjelenhet vállalkozásunk. Más nagyobb vállalkozásoknak képesek leszünk külső erőforrást biztosítani. A technológia mely a projekt része a legmodernebb technika vívmányait alkalmazza. Hatására erőforrásaink megnövekednek és a piaci versenyben jobb helyezést tudunk elérni. Lényegesen olcsóbban állítunk elő betonterméket, hiszen azt eddig kézi erővel alacsony technológiai színvonalon és ahogy sikerül technológiai szinten tudtuk előállítani. A fejlesztés során szolgáltató tevékenységünket gyártási tevékenységgel kívánjuk kiegészíteni. A téli hónapokat kivéve az új technológiával építési betont kívánunk előállítani. A téli időszakban pedig beton elemeket (betontégla, szegélykövet, járólapot) melyet részbenileg mi tudunk felhasználni, illetve egy részét értékesítjük az építőipari piacon.
A technológia borzasztó egyszerű: a 750 literes betonkeverő sóderrel és cementel való ellátását kisméretű adagolókanállal rendelkező CASE CX35 munkagéppel látjuk el mely speciálisan rendelkezik mérőkanál funkcióval így szabályozhatók a bejuttatható mennyiségek. A víz adagolását tömlővel oldjuk meg. Óriási előnye a betonelőállító rendszernek, hogy utánfutóként a helyszínre húzható, illetve a munkagép kisméretű traileren szállítható, mert súlya 3,4 t. Így ha szükséges a munkaterületen képes betont előállítani. A téli időszakban rázópad és betonsablonok segítéségével tudunk előállítani betontermékeket. Az eszközök technológiai leírása megtalálhatóak az árajánlatokban. Ezt a technológiát azért alkalmazzuk mert a hagyományos betonmixer nem tud olyan mennyiségű és minőségű beton előállítani mint amire szükség van, nagy méretű betonkeverő üzemet pedig nem tudunk kihasználni. Ez a technológiai sor bármilyen magasépítési tevékenység esetében a kívánt mennyiségű betont képes előállítani. Nagyon fontos tény a minőség és szakmai színvonal melyet a mérőkanál használatával tudunk elérni, hiszen közelítő pontossággal képesek vagyunk a keverési arányokat szabályozni. Az általunk előállított termék többletértékkel rendelkezik a betonmixerrel előállított betontermékekhez képest. A kialakított technológia variálható, mert a kis géppel nem csak az adagolást hanem a késztermék gyors helyszínre emelését, szállítását is el tudjuk látni.